„Egészséges öregedés”

Testi és lelki felfrissülés a 800 éves Lébényi templom árnyékában

A Gondoskodás Alapítvány az idei évben pályázatot nyújtott be a Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata által kiírt Egészségvédelmi alap pályázatára, hogy céljaival összhangban a pályázaton nyert keretösszegből javítsa jelenlegi intézmények szakmai-működési feltételeit, a gondozás színvonalát, pl.: megfelelő szocioterápiás, rehabilitációs célú foglalkoztatás szervezésével, a kulturált szabadidő eltöltés feltételeinek javításával, az intézményen belüli közösségi élet szervezésével, a mentális gondozás színvonalának emelésével. Pályázatunkat a város önkormányzata támogatásra méltónak ítélte, és a számunkra biztosított összegből az alapítvány által támogatott bentlakásos és napközi otthonos intézmények gondozottjai számára egy négy alkalmas, programsorozatot szerveztünk, amelynek első állomása a 800 éves román stílusú lébényi Szent Jakab Plébánia Templom meglátogatása volt.

Mindig nagy kihívást jelentő feladat számunkra olyan programot szervezni, amely megfelelő motiváló erővel bír ellátottaink számára, hogy a megszokott környezetükből és komfort zónájukból egy rövid időre kilépjenek, és ezért cserébe új emlékekkel és szép élményekkel gazdagodjanak. Az Intézmény által gondozott időskorúak nagy része vallásos, és hitét rendszeresen gyakorolja, a román stílusú és országos hírű műemlék templom meglátogatása tehát vonzó úti cél volt számukra. A mosonmagyaróvári Idősotthonok és a mosoni Idősek klubjának lakóit busszal szállítottuk a helyszínre, ahol a Lébényi és a Jánossomorjai klubok ellátottjai csatlakoztak hozzánk kísérőikkel. Összesen mintegy 80 fő ellátott számára biztosítottuk a lébényi kirándulás lehetőségét. A megérkezést követően a 800 éves falak között egy érdekes beszámolót hallgattunk meg a templom felépülésének történetéről, és arról, hogy az elmúlt évszázadok során milyen történelmi események és átalakítások eredménye képen nyerte el jelenlegi formáját. Az izgalmas beszámoló után megszólaltatták számunkra a templom orgonáját is, amelynek csodás dallamai közös éneklésre ösztönözték a jelenlévőket. Ezt követően lehetőségük volt arra, hogy kívül, belül megtekintsék az épületet, és felismerjék rajta azokat a román stílus jegyeket, amelyekkel a beszámoló során megismerkedtek. Az érdekes, de gondozottjaink számára kimerítő templomlátogatás után a kirándulás részt vevőit tízórai várta a templomhoz tartozó látogató központ árnyékos udvarán. Az ízletes és egészséges ételeket helyi termelőktől, a Lébényi Pékségtől és Stinner Sándor Sajt készítőtől rendeltük meg. Minden jelenlévő megegyezett abban, hogy a helyi termelők termékei nagyon finomak. Tízórai után megízleltük a zarándokok kútjának vizét is, amely a résztvevők szerint „fröccs ízű” volt, és nótázásra sarkallta a jókedvű társaságot. Ezek után a búcsúzkodás is jó hangulatban zajlott. Mindenki nagyon várja programsorozatunk következő, senior – tánc foglalkozását, amely várhatóan és remélhetőleg ugyanilyen jó hangulatban zajlik majd.

Köszönjük Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának, hogy anyagi hozzájárulásával támogatta programsorozatunk megvalósulását, valamint az Idősotthonok dolgozóinak munkáját, a gondos szervezést, és a precíz lebonyolítást.